Mennyit lehet keresni Olaszországban 2025-ben?

Bevezetés:
Olaszország munkaerőpiaca és bérezési szintje jelentős átalakulásokon ment keresztül az utóbbi években. A COVID-19 utáni gazdasági fellendülés, a magas infláció és a munkaerőpiaci kereslet változásai mind hatással voltak a fizetések alakulására.

Ebben a blogposztban részletesen áttekintjük, mennyit lehet keresni Olaszországban 2025-ben, milyen trendek jellemzik a béreket, és hogyan befolyásolják azokat az iparági és regionális különbségek. Kitérünk továbbá arra is, miként viszonyulnak az olasz bérek más európai országokhoz, valamint bemutatjuk az olasz bérstruktúra sajátosságait – beleértve a bónuszokat, juttatásokat és a 13-14. havi fizetés gyakorlatát is.

Az elemzés SEO-optimalizált, jól tagolt formában, h2 és h3 fejlécekkel, táblázatokkal, számszerű tényekkel és összehasonlításokkal mutatja be a legfontosabb tudnivalókat.

Általános bérezési trendek Olaszországban

Átlag- és mediánbérek alakulása

Az átlagbérek Olaszországban mérsékelten emelkedő tendenciát mutatnak. 2023-ban az éves bruttó átlagfizetés mintegy 32 450 euró volt, ami növekedést jelent az előző évi ~31 720 euróhoz képest. Ez az érték hosszú idő óta a legmagasabb, ami azt jelzi, hogy a bérek nominálisan emelkedtek az elmúlt két évtizedben. (Összehasonlításképp: a 2000-es években az átlagbér ~27 ezer euró körül mozgott.) Ugyanakkor a bérnövekedés üteme mérsékelt volt, és Olaszországban évtizedeken át viszonylag stagnáló reálbéreket tapasztaltak.

A mediánbér – az az érték, aminél a munkavállalók fele kevesebbet, fele többet keres – rendszerint elmarad az átlagtól. Ennek oka, hogy a jövedelemeloszlás aszimmetrikus (néhány magas fizetés felhúzza az átlagot).

Egy EU-s felmérés is rámutat, hogy a medián érték jobban reprezentálja a valós kereseti képet, mivel az olasz munkavállalók több mint fele az átlagbér alatt keres. (A legfrissebb adatok szerint a havi medián bruttó bér az olasz gazdaságban ~2 700–3 000 euró körülire tehető.) Fontos megjegyezni, hogy az átlagbér emelkedése részben a teljes munkaidős foglalkoztatásúak bérének javulásából adódik – az Eurostat egy új mutatója szerint az éves, teljes munkaidőre kiigazított átlagfizetés ennél magasabb, 2022-ben ~42 ezer euró volt, ami jelzi, hogy a részmunkaidős és alkalmi munkák lefelé húzzák a nyers átlagot.

Minimálbér és annak változásai

Olaszországban jelenleg nincs országos, törvényben rögzített minimálbér. Az Európai Unió 27 tagállama közül mindössze hatban nincs törvényes minimálbér, és Olaszország ezek egyike. A minimálbér helyett a legtöbb ágazatban ágazati kollektív szerződések (Contratto Collettivo Nazionale di Lavoro, CCNL) határozzák meg a legalacsonyabb béreket. Ezek a kollektív bérmegállapodások a munkavállalók kb. 95%-át lefedik, biztosítva számukra egy megélhetéshez elegendő bér szintjét az alkotmányban lefektetett elvárások szerint. Ugyanakkor a kollektív szerződések nem egységesek: nem minden szektorban rögzítenek konkrét bérminimumot, és a fennmaradó lefedetlen területeken a keresetek nagyon alacsonyak lehetnek. Emiatt Olaszországban az egyik legmagasabb a „dolgozói szegények” aránya az EU-ban.

Az elmúlt években többször felmerült egy törvényi minimálbér bevezetése. 2019-ben például egy törvényjavaslat indítványozta a nemzeti minimálbér óránkénti 9 € összegű bevezetését, ám ez nem vezetett eredményre. Egyes kutatások szerint 2021-ben a méltányos minimálbér szintje Olaszországban 8,25–9,65 € között lehetett. 2023–2024-ben ismét napirendre került a minimálbér kérdése az új kormányzat és az EU ajánlásai nyomán, de 2025 elejéig még nem született konkrét törvény e téren.

Ennek következtében a legalacsonyabb bérek továbbra is a kollektív alku függvényei, és jelentős ágazati eltéréseket mutatnak.

Infláció és a reálbérek alakulása

A közelmúltban az infláció alakulása komoly hatással volt a reálbérekre (a vásárlóerővel korrigált keresetekre). 2022-ben Olaszországban az infláció megugrott (éves átlagban ~8% körül), miközben a bérek csak jóval kisebb mértékben, kb. 1-2%-kal emelkedtek. Ez a reálkeresetek jelentős csökkenését eredményezte. 2023-ban a helyzet némileg javult: az infláció üteme mérséklődött (éves átlag ~5,9% volt), és a kollektív szerződések keretében sorra került béremelések hatására az átlagos órabérek ~3,1%-kal nőttek. Így a bérek és árak növekedése közti különbség (~3 százalékpont) nagyjából feleakkora volt, mint 2022-ben, de a reálbérek 2023-ban is kis mértékben (2-3%-kal) tovább estek.

2024-re és 2025-re a gazdasági előrejelzések már kedvezőbb képet vetítenek előre. A energiaárak csökkenése és az infláció visszaszorulása miatt 2024-ben az infláció várhatóan 2% alá mérséklődik.

Ugyanekkor a feszesebb munkaerőpiac miatt a nominálbérek emelkedése gyorsul: az OECD prognózisa szerint 2024-ben ~2,7%, 2025-ben pedig ~2,5% körüli bruttó bérnövekedés várható. Vagyis 2024–2025-ben már reálbér-emelkedés valószínű, ha az infláció valóban alacsony marad.

Összességében azonban a 2020-as évek elején az olasz reálbérek szintje még mindig elmarad a válság előtti trendtől, és a háztartások vásárlóereje csak lassan kapaszkodik vissza.

A munkaerőpiaci kereslet és kínálat trendjei

A munkaerőpiac állapota jelentősen befolyásolja a bérezést. Olaszországban hagyományosan magasabb volt a munkanélküliségi ráta, mint számos nyugat-európai országban, ami lefelé nyomta a béreket. Azonban az utóbbi években pozitív trend figyelhető meg: a foglalkoztatás nőtt, a munkanélküliségi ráta pedig csökkenő pályára állt. 2021-ben még 9,5% volt a munkanélküliség, 2022-re 8% körülire mérséklődött, 2023-ban pedig ~7,6%-ra süllyedt. Ez a legalacsonyabb érték közel 15 éve – a javuló gazdasági teljesítmény és a munkaerőpiaci reformok hatására. A fiatalok munkanélkülisége is csökkenőben van, bár továbbra is meghaladja a 20%-ot, ami strukturális kihívást jelez.

A kereslet-kínálat regionálisan és szektorálisan is eltérő. Észak-Olaszországban egyes ágazatokban kifejezett munkaerőhiány alakult ki (pl. informatika, építőipar, egészségügy), míg Dél-Olaszországban még mindig magasabb a munkanélküliség és a munkaerő-kínálat feleslege.

A 2023-as évben a munkaerőpiac „feszességét” jelzi, hogy történelmi csúcson volt a betöltött állások száma, és sok vállalat számára kihívást jelentett megfelelően képzett munkaerőt találni. Ez felfelé hajtotta bizonyos keresett szaktudást igénylő pozíciók bérét.

Az Európai Bizottság elemzése szerint 2024-ben is szűk munkaerőpiac várható, ami támogatja a bérek emelkedését. Emellett a munkaerőpiaci aktivitási ráta lassú növekedése figyelhető meg – egyre többen lépnek be a munkaerőpiacra (pl. nők, fiatalok), ami hosszabb távon növelheti a kínálatot, de rövid távon a demográfiai kihívások (idősödő társadalom) korlátozzák a munkaerő-kínálatot.

Összességében Olaszországban 2025-re egy mérsékelten növekvő bérszintű, de továbbra is megosztott munkaerőpiac rajzolódik ki. Az általános bértrendeket javuló nominális keresetek, de közelmúltbeli reálbér-veszteségek jellemzik, miközben a munkanélküliség csökkenése és a bizonyos szektorokban fellépő szakemberhiány némi nyomást gyakorol a bérek emelkedésének irányába.

Iparági különbségek

A bérek Olaszországban jelentősen függenek attól, hogy melyik iparágban dolgozik valaki. Vannak kimondottan magas fizetésű szektorok, míg más területeken jóval alacsonyabbak a keresetek.

Az alábbiakban összehasonlítjuk néhány fő ágazat medián béreit és elemezzük a különbségek okait, továbbá példákat mutatunk be a legjobban és legrosszabbul fizető foglalkozásokra.

Bérek különböző szektorokban (számokkal)

Az olasz gazdaságban a szolgáltató szektor és az ipar adja a munkahelyek többségét, de a bérezés ágazatonként eltérő. Az ipari szférában (gyártás, feldolgozóipar) általában magasabbak a fizetések, míg a kereskedelemben vagy turizmusban dolgozók gyakran kevesebbet keresnek. A következő táblázat néhány kiválasztott szektor havi medián bruttó bérét mutatja Olaszországban (2025 körüli adatok alapján):

Forrás: 2025-ös medián értékek becslései (Talent.com adatai alapján). A táblázatban szereplő összegek bruttó összegek, 13 havi kifizetés esetén értendők.

A fenti adatokból látható, hogy az olyan magasan fizető ágazatok, mint a pénzügy, az informatika vagy az egészségügy, a mediánbér szintje közel vagy meghaladja a 2,5–3 ezer eurót havonta, míg a kereskedelemben vagy építőiparban ez ~2,2 ezer euró körüli. Meglepő módon a Talent.com statisztikái alapján a turizmus-vendéglátás és az újságírás/fordítás kategóriákban kiugróan magas mediánértékek jelennek meg (közel 5 ezer euró).

Ennek oka lehet, hogy ezekben a kategóriákban a felmérésben szereplő állások között több volt a magasabb beosztású (pl. szállodavezető, nemzetközi újságíró vagy szakfordító), míg a kisegítő személyzet bére (pl. szobalányok, pincérek) jóval alacsonyabb. Általánosságban azonban igaz, hogy a magas szakképzettséget igénylő, fehérgalléros területek (mint a pénzügy, mérnöki, IT) átlag feletti fizetéseket kínálnak, míg az alacsonyabb képesítést igénylő vagy részmunkaidős állások (kereskedelem, vendéglátás) átlag alatti bérezésűek.

Érdemes megjegyezni, hogy az ipar és a szolgáltatások között is van különbség: az olasz statisztikai hivatal (Istat) adatai szerint 2020-ban az ipari szektorban az átlagos éves bruttó bér (járulékokkal együtt) ~44 176 € volt, szemben például az építőipar 37 568 € értékével. Vagyis a gyáriparban dolgozók – részben a hosszabb munkaóráknak és a kollektív szerződéseknek köszönhetően – magasabb éves jövedelmet érhetnek el, mint a többi ágazatban.

Ezzel szemben a szolgáltatási szektor nagyon heterogén: vannak alacsony bérű alágazatai (pl. kereskedelem), de olyan területei is, ahol a fizetések igen magasak (pl. pénzügyi szolgáltatások).

Az iparágak közötti bérkülönbségek okai

A különböző szektorok közötti bérkülönbségek több tényezőre vezethetők vissza:

• Szakképzettség és termelékenység: Azokban az ágazatokban, ahol magas szintű képzettség vagy speciális szaktudás szükséges (pl. orvosok, mérnökök, informatikusok), a munkavállalók hozzáadott értéke is magasabb, amit a bérek tükröznek. Ezzel szemben a könnyebben betanulható vagy alacsonyabb termelékenységű munkakörökben (pl. bolti eladó, raktári munkás) alacsonyabb bért fizetnek.

• Iparági profitabilitás: A vállalatok bérfizetési képességét befolyásolja az adott szektor gazdasági teljesítménye. Például a banki és pénzügyi szektor vállalatai általában nagyobb nyereséget termelnek, így magasabb fizetéseket tudnak adni alkalmazottaiknak. A turizmus vagy vendéglátás viszont szezonális és árérzékeny szektor; sok kisvállalkozás működik, kisebb bérkerettel. (Ugyanakkor a luxus- vagy üzleti turizmusban dolgozók kereshetnek jól, ami magyarázza a fenti magas mediánadatot a turizmusnál.)

• Kollektív alku ereje: Az erős szakszervezeti jelenlétű ágazatokban (pl. fémipar, közlekedés, közszféra) a kollektív szerződések általában jobb béreket és rendszeres emeléseket harcolnak ki. Ezzel szemben a töredezett, kis cégekből álló szektorokban (pl. mezőgazdaság, kisboltok) gyengébb az érdekérvényesítés, ami alacsonyabb bérekhez vezet.

• Munkaerő-kereslet: Ha egy szektorban munkaerőhiány alakul ki, a bérek jellemzően emelkednek, hogy odavonzzák a dolgozókat. Olaszországban például az utóbbi években informatikai és mérnöki területeken komoly szakemberhiány lépett fel, így ezen a téren a fizetések dinamikusabban nőttek. Ezzel szemben a munkaerő-túlkínálatos ágazatokban (pl. humán végzettségűek túlkínálata miatt az irodai adminisztratív munkák terén) a bérnövekedés visszafogottabb.

• Feketegazdaság és borravaló: Bizonyos ágazatokban (pl. vendéglátás, turizmus) a hivatalosan bejelentett bér alacsonyabb lehet, mert a dolgozók fizetésének egy része zsebbe vagy borravaló formájában érkezik. Ez torzíthatja a hivatalos statisztikákat és leszorítja az átlagot, miközben a teljes jövedelem valamivel magasabb lehet.

A fenti okok együttesen eredményezik, hogy Olaszországban a bérek spektruma széles: egyes ágazatok átlagfizetései között akár többszörös különbség is lehet. Míg például egy szoftverfejlesztő mérnök akár ~45-50 ezer € éves bruttót is kereshet, addig egy bolti eladó éves bére gyakran 20-25 ezer € körül alakul.

Ezek a különbségek nem csak az anyagi megbecsülést, de a munkaerőpiaci mobilitást is befolyásolják – sok fiatal például ezért választ inkább észak-olaszországi iparágakat vagy külföldi munkavállalást a magasabb bér reményében.

Magasan és alacsonyan fizető szakmák

Nemcsak ágazatok, hanem konkrét foglalkozások szintjén is nagy eltérések vannak a keresetekben. Íme néhány példa a legjobban, illetve legrosszabbul fizető szakmákra Olaszországban (havi bruttó átlagbér alapján):

• Legjobban fizető állások: A vezető beosztású és diplomás szakmák kimagaslanak. Egy szakorvos vagy sebész átlagosan havi €13 600 bruttót is hazavihet, egy bíró €11 400-at, míg egy tapasztalt ügyvéd €9 200-t. A nagyvállalati bankigazgatók (€8 700) és vállalatvezetők (CEO) (€8 100) szintén az élmezőnyben vannak. Ezek a munkakörök magas felelősséggel és hosszú tanulmányokkal járnak, ami megmutatkozik a bérükben is. Emellett a pilóták (€5 400) és egyetemi professzorok (€6 500) is kiemelkedően kereső szakmák közé tartoznak Olaszországban.

• Legalacsonyabb fizetésű állások: A skála másik végén a szakképzettséget nem igénylő vagy alacsony bérű ágazatokban végzett munkák találhatók. Ilyenek például a pultosok, felszolgálók, bolti eladók, pénztárosok, takarítók, futárok. E munkakörökben a havi bruttó bér gyakran csak 1 200–1 600 € körül mozog (ami 13 havi fizetés esetén évi ~16-20 ezer € bruttónak felel meg). Sok esetben ezeken a területeken részmunkaidős foglalkoztatás is jellemző, ami tovább csökkenti az éves keresetet. Az állami iskolai tanárok fizetése is relatíve alacsony: egy kezdő tanár kb. 1 400-1 500 € nettót vihet haza havonta, ami európai viszonylatban az alacsonyabbak közé tartozik.

• Közepes szintű szakmák: Természetesen a legtöbb foglalkozás valahol a két szélső érték között helyezkedik el. Egy tipikus irodai ügyintéző vagy adminisztratív dolgozó ~€1 800-2 000 nettó fizetésre számíthat havonta. Egy gyári szakmunkás (operátor) havi nettója ~€1 500 körül van, míg egy csoportvezető gyárban vagy irodában ~€2 500 nettót kaphat. A friss diplomás pozíciók (pl. junior mérnök, marketing-asszisztens) belépő bére ~€1 600-1 800 nettó körül indul, ami tapasztalattal 5-10 éven belül megduplázódhat a legtöbb területen.

Összességében elmondható, hogy Olaszországban a bérskála nagyon széles: a top menedzserek, orvosok akár tízszer annyit keresnek, mint a legalacsonyabb bérű dolgozók. Ez a bérszakadék valamelyest mérséklődik a jelentős adóterhelés és újraelosztás révén (az adórendszer progresszív), de a munkaerőpiacon közvetlenül is érződik.

A jelentős bérkülönbségek az országon belüli társadalmi különbségekhez és eltérő életszínvonalhoz is hozzájárulnak.

Regionális különbségek

Olaszországon belül földrajzi szempontból is nagy bérkülönbségek figyelhetők meg. Hagyományosan Észak-Olaszország gazdaságilag fejlettebb és magasabb béreket kínál, míg Dél-Olaszország (a Mezzogiorno) elmaradottabb és alacsonyabb jövedelmű.

Emellett a nagyvárosok (különösen az ipari és pénzügyi központok) és a vidéki térségek között is számottevő eltérések vannak a keresetek terén. Ebben a részben áttekintjük, hogyan alakulnak a bérek a különböző régiókban és várostípusokban.

Észak- és Dél-Olaszország közötti bérkülönbségek

Az északi régiók jóval magasabb fizetéseket nyújtanak átlagosan, mint a déli országrész. A legfrissebb adatok szerint 2023-ban Lombardia tartományban (melynek központja Milánó) volt a legmagasabb az átlagos bruttó éves kereset, kb. 33 000 €. Ezzel szemben a legkevesebbet kereső régió Basilicata (Dél-Olaszországban) volt ~26 000 € éves átlaggal. A különbség több mint 25%, de bizonyos összehasonlításokban még nagyobb: független elemzések szerint Észak-Olaszországban átlag 35-50%-kal magasabbak a bérek, mint Dél-Olaszországban.

Ezt a szakadékot jól szemlélteti a háztartások jövedelme is. Az Istat adatai alapján az északnyugati régiókban az egy főre jutó éves nettó háztartási jövedelem ~39-41 ezer euró, míg a déli régiókban mindössze 28-29 ezer euró.

Például Bolzano autonóm provincia (Dél-Tirol, Észak-Olaszország) az egyik leggazdagabb terület ~€45 900 átlagos éves nettó háztartási bevétellel, míg Campania (Nápoly régiója délen) a legalacsonyabb ~€26 600-val. Ezek a különbségek drasztikusak, és kihatnak az életszínvonalra, megtakarítási képességre, sőt a kivándorlásra is (sok fiatal hagyja el Dél-Olaszországot a jobb fizetések reményében).

A bérkülönbségek regionális oka több tényező kombinációja:

• Gazdasági fejlettség és ipari szerkezet: Északon koncentrálódik az ipar és a szolgáltatások zöme (pl. Milánó, Torino, Bologna ipari centrumaiban sok a jól fizető állás a gyárakban, bankokban, divat- és technológiai cégeknél).

Délen kevesebb a nagyvállalat és a modern iparág, a gazdaság inkább agrárjellegű és turizmusra épül, amik jellemzően alacsonyabb bérezésűek.

• Munkaerőpiaci helyzet: Északon alacsonyabb a munkanélküliség (2023-ban például Észak-Olaszországban 5% alatti is lehetett a ráta egyes tartományokban), délen viszont még mindig kétszámjegyű (pl. Szicíliában és Calabriában 14-15% körüli). A nagyobb munkanélküliség lefelé nyomja a béreket délen, míg az északi munkaerőhiány felfelé hajthatja azokat.

• Életköltségek: Bár nem közvetlen oka, de következménye a bérkülönbségeknek, hogy az északi régiókban magasabb megélhetési költségek adódnak (lakhatás, szolgáltatások), amit a magasabb bérek kompenzálnak. Délen olcsóbb az élet, de a keresetek is alacsonyabbak, egyfajta egyensúly alakul ki – ugyanakkor a relatív szegénységi ráta sokkal magasabb délen a munkanélküliség és alacsony bérek miatt.

Nagyvárosok vs. kisebb települések

Nem csak Észak és Dél, de a főbb városok és a vidék között is jelentősek a kereseti különbségek Olaszországban. A nagyvárosokban koncentrálódnak a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek és a vállalati központok, ami felhúzza a helyi bérszintet. Ezzel szemben a kisvárosokban vagy falvakban kevesebb a jól fizető állás.

A legjobban fizető város egyértelműen Milánó. Egy 2023-as felmérés szerint Milánóban az átlagos éves bruttó fizetés ~36 952 € volt, amivel országosan az első helyet foglalja el.

A második helyen Trieszt (~34 555 €), a harmadikon Bolzano (~34 067 €) áll. Ezeket követi Róma (~33 472 €) és néhány északi iparváros, mint Genova, Parma, Bologna (mind ~32-33 ezer € körüli átlaggal).

Látható, hogy az első 10-15 helyezett város szinte kivétel nélkül északon vagy középen található (egyedüli déli kivétel szinte nincs a top 20-ban).

A legalacsonyabb fizetésű térségek többnyire dél-olasz tartományok. A legutolsó helyeken olyan dél-szicíliai, calabriai tartományok szerepelnek, mint Ragusa (~24 129 € éves átlag) vagy Crotone (~25 455 €).

A 20 legalacsonyabb bérszintű megye között ott van továbbá Matera, Sassari, Agrigento, Taranto, Foggia stb., mind ~24-27 ezer € közötti átlaggal. Ezek többnyire agrár- vagy munkanélküliséggel küzdő periférikus térségek.

A különbség Milánóhoz képest döbbenetes: Milánóban átlagban ~50%-kal többet lehet keresni, mint Ragusa-ban. Még egy nagyváros (Milánó) és egy déli nagyváros (pl.

Palermo vagy Nápoly) között is jelentős a rés – Nápolyban az átlagbér ~29 ezer € körül van, ami jócskán elmarad az északi nagyvárosokétól.

Miért keresnek többet a nagyvárosokban?

• A nagyvárosokban (Milánó, Róma, Torino, Bologna, Firenze) találhatók a nagy cégek központjai, bankok, multinacionális vállalatok leányvállalatai, startupok – ezek versenyképes fizetéseket kínálnak a tehetségek bevonzására.
• A városokban erősebb a verseny a munkaerőért, hiszen koncentráltabb a munkaerőpiac. Egy jó szakember több állásajánlat közül választhat Milánóban, míg egy kisvárosban kevés alternatíva van, így a munkáltatók nagyvárosban kénytelenek többet fizetni a megtartásért.
• A megélhetési költségek (lakbér, utazás) is magasabbak a városokban, amit a munkaadók sokszor belekalkulálnak a bérszintbe (különben nem találnának embert).

Például Milánóban a lakhatás többszöröse egy déli kisvárosénak, így ott eleve magasabb bért kell adni, hogy ugyanazt az életszínvonalat biztosítsák a dolgozónak.

• Infrastruktúra, nemzetközi környezet: a nagyvárosokban a dolgozók gyakrabban beszélnek idegen nyelveket, nemzetközi projektekben vesznek részt, ami felértékeli a munkájukat. A vidéki régiókban sokszor a munka is helyi jellegű, kisebb hozzáadott értékkel.

A regionális bérkülönbségek hatása: Az eltérő keresetek hozzájárulnak a belső migrációhoz Olaszországban. Évtizedek óta tart a „északi elszívás”, azaz Dél-Olaszországból és a szegényebb régiókból rengetegen költöznek Milánóba, Torinóba vagy más gazdagabb területekre a jobb fizetések miatt.

Ez tovább növeli a különbségeket: a déli régiók humán tőkéje elvándorol, míg északon munkaerő-többlet keletkezik. Az olasz kormányok különféle regionális fejlesztési programokkal próbálják csökkenteni ezt a szakadékot, de a bérek terén a felzárkózás nagyon lassú. 2025-ben is valószínű, hogy Észak és Dél között ~30-40% marad a bérkülönbség a legtöbb mutató szerint.

Nemzetközi összehasonlítás

Felmerül a kérdés: hogyan viszonyulnak az olaszországi bérek más európai országokhoz? Olaszország az EU egyik legnagyobb gazdasága, de bérszínvonala elmarad a leggazdagabb nyugat-európai országokétól. Itt elsősorban Németországgal, Franciaországgal, Spanyolországgal és Ausztriával vetjük össze a kereseti adatokat, mivel ezek az országok gyakran szerepelnek viszonyítási alapként.

Megvizsgáljuk, hol magasabbak a fizetések, és milyen tényezők okozzák az országok közötti eltéréseket.

Bérek összehasonlítása Európa nagy országaiban

Egy egyszerű mutató, az átlagos bruttó havi bér alapján jól összehasonlíthatók az egyes országok. Az alábbi táblázat az átlagos bruttó havi kereseteket mutatja 2023-ban Németország, Franciaország, Ausztria, Spanyolország és Olaszország esetében:

Megjegyzés: A fenti adatok a teljes munkaidős alkalmazottak havi bruttó átlagkeresetét mutatják. (Forrás: Eurostat adatok, 2023.)

Jól látható, hogy Olaszországban alacsonyabb az átlagbér, mint északi szomszédaiban. Németországban és Ausztriában mintegy másfélszer magasabb a fizetések átlaga (kb. 57-59 ezer € éves szinten), Franciaországban pedig kb. 30%-kal magasabb (kb. 45 ezer €/év).

Spanyolország hasonló kategóriát képvisel, ott az átlagbérek kicsivel alacsonyabbak, mint Olaszországban. Ez azt jelenti, hogy Olaszország bérei nagyjából a középmezőnyben vannak Nyugat-Európában: meghaladják a dél-európai átlagot (pl.

Spanyolországot), de elmaradnak a germán nyelvterület (Németország, Ausztria) magasabb bérszintjétől.

Nem csak az átlagbér, hanem a minimálbér kapcsán is érdekes a nemzetközi kitekintés. Mivel Olaszországban nincs törvényes minimálbér, a legalacsonyabb bérek a kollektív szerződések szerint alakulnak, általában bruttó 7-8 € körüli órabérrel a leggyengébben fizető szektorokban.

Összehasonlításképp, Németországban 2024-ben a törvényes minimálbér 12 €/óra (évi kb. 25 ezer €), Franciaországban a havi minimálbér (SMIC) ~1 747 € bruttó (~10,5 € óránként, évi ~21 ezer €), Spanyolországban ~1 080 € bruttó havonta (14 havi fizetéssel évi ~15 ezer €). Ausztria hasonlóan Olaszországhoz nem rendelkezik egységes minimálbérrel, de a kollektív szerződések ott is garantálnak ágazati minimumokat (jellemzően havi ~1 500 € bruttó felett). Látható, hogy az alacsony keresetűek helyzete Olaszországban némileg rosszabb, mint pl.

Franciaországban vagy Németországban, köszönhetően a minimálbér hiányának és a magas részmunkaidős aránynak.

Nemzetközi bérkülönbségek okai

Több tényező magyarázza az országok közötti bérkülönbségeket:

• Gazdasági fejlettség és termelékenység: Németország és Ausztria gazdaságilag produktívabb, magasabb GDP/fő értékkel rendelkezik, ami lehetővé teszi a magasabb béreket. Az olasz gazdaság termelékenységi növekedése az elmúlt évtizedekben elmaradt a németországi szinttől, így a bérek sem tudtak úgy felzárkózni. Egyszerűen fogalmazva egy német munkavállaló óránként átlagosan több értéket termel, mint egy olasz, ezért kaphat magasabb bért.

• Ipari szerkezet és ágazati összetétel: Németország ipara világszínvonalú (autógyártás, gépipar, vegyipar), sok exportbevétellel és erős szakszervezetekkel – ezek magas fizetéseket eredményeznek. Ausztria is fejlett iparral és szolgáltatásokkal bír (pl. pénzügy, turizmus magas színvonalon). Olaszországban viszont sok a kis- és középvállalkozás, családi cég, amelyek kevésbé tudnak magas béreket kigazdálkodni. Emellett Olaszország gazdaságának jelentős része olyan szektorokból áll (pl. divat, design, vendéglátás, agrárium), amelyekben hagyományosan alacsonyabb a bérszint, szemben a high-tech vagy nehézipari állásokkal.

• Munkaerőpiaci szabályozás és kollektív alku: Érdekes módon Olaszországban erős a kollektív alku rendszere, mégis a bérszint alacsonyabb. Ennek egyik oka, hogy míg pl. Franciaországban a minimálbér törvény biztosít egy padlót, addig Olaszországban a kollektív alkuk sem tudtak mindenhol megfelelő bérszintet fenntartani – részben a magas munkanélküliség miatt. Németországban viszonylag rugalmas a munkaerőpiac, de a szakképzett munkaerő hiánya ott jelentős bérfelhajtó tényező. Spanyolországban a közelmúltban radikálisan emelték a minimálbért, ami a legalsó béreket gyorsan növelte, de a magas munkanélküliség miatt az átlagbér még mindig alacsonyabb, mint az olasz.

• Életszínvonal és jövedelemkiegészítők: Fontos figyelembe venni, hogy a bruttó bér nem minden – egyes országokban a munkáltatók több béren kívüli juttatást adnak (pl. magánegészségbiztosítás, vállalati autó, lakhatási támogatás stb.), ami Olaszországban kevésbé elterjedt. Például Németországban a cafeteria jellegű juttatások szélesebb körűek lehetnek, Ausztriában pedig alacsonyabb adókulccsal adható 13-14. havi fizetés (erről a következő szekcióban). Ezek mind befolyásolják a tényleges bérkülönbségeket.

• Kereslet a képzett munkaerőért: Az olyan szektorokban, mint az IT vagy a mérnöki szakmák, a nemzetközi verseny is meghatározó. Egy szoftverfejlesztő mérnök például könnyen elhelyezkedhet Berlinben vagy Bécsben is; hogy Olaszországban tartsák, versenyképes fizetést kell kínálni. Ezért e high-tech területeken kisebb is a különbség (egy senior fejlesztő pl. Milánóban is megkereshet évi 50-60 ezer eurót, míg Münchenben mondjuk 70 ezret). Azonban a lokális kötöttségű munkáknál (pl. tanár, ápoló) nagyobb a divergencia: egy német ápoló ~40%kal keres többet, mint egy olasz, mert kevésbé mobilis a munkaerő.

Összességében Olaszország bérszintje alacsonyabb a nyugat-európai nagy gazdaságok többségénél, ami tükrözi a gazdaság teljesítményét és szerkezetét. Ugyanakkor a különbségek nem mindenhol ugyanolyan nagyok: az olasz bérek a dél-európai átlaghoz állnak közelebb, míg elmaradnak a német nyelvterület magas kereseteitől.

Az országok közötti bérkülönbségek hosszú távon csak a termelékenységi és gazdasági modellbeli különbségek csökkenésével mérséklődhetnek.

Mely országban a legmagasabbak a bérek szektoronként?

Érdekes feltenni a kérdést, hogy vajon minden szektorban Németország vezet-e, vagy van-e olyan terület, ahol Olaszország (esetleg Franciaország) jobban fizet? Általánosságban elmondható, hogy a bérrangsor országok szerint szektoroktól függetlenül hasonló: a magasabb általános bérszintű országok szinte minden szakmában többet fizetnek.

Például:

• Egy gépkocsigyári szakmunkás órabére Németországban a legmagasabb az EU-ban (erős szakszervezet, autóipari profitok), Ausztria a második, Franciaország a harmadik, Olaszország csak utánuk következik.
• Az IT-szektorban (szoftverfejlesztők, rendszermérnökök) is Németország és Ausztria kínálja a legjobb fizetéseket a vizsgált országok közül, Franciaország hasonló vagy kicsit alacsonyabb, míg Olaszországban ugyanebben a pozícióban ~20-30%-kal alacsonyabb bér a jellemző. (Ezt ellensúlyozandó sok olasz IT-cég remote/otthoni munkával és juttatásokkal próbál versenyezni a nemzetközi piacra is kilépő szakemberekért.)
• A pénzügyi szektorban (bankok, biztosítók) Franciaország és Németország nagy bankközpontjai (Frankfurt, Párizs) vezetnek a fizetésekben. Olaszországban a banki alkalmazottak bére jóval elmarad pl. a párizsi La Défense negyedben megszokotthoz képest – ugyanakkor a megélhetési költségek is alacsonyabbak Milánóban Párizshoz viszonyítva.
• Egészségügy: A szakorvosi fizetések Németországban és Ausztriában kiemelkedőek, itt Olaszország is le van maradva, bár az állami orvosi bérek ott is nőttek valamelyest.

Viszont megfigyelhető, hogy Olaszországban a magánszektorban egyes keresett specialisták (pl. plasztikai sebészek, neves ügyvédek) akár versenyképes jövedelmet érnek el nyugat-európai kollégáikhoz képest, köszönhetően a fizetőképes keresletnek és a szolgáltatások magas árának.

Kivétel talán a turizmus/vendéglátás lehet: ebben a szektorban Spanyolországban hasonlóan alacsonyak a bérek, mint Olaszországban, Németországban pedig bár törvényes minimálbér van, sok a részmunkaidős vagy szezonális dolgozó (pl. bajor sörkertekben), így a különbség nem annyira drasztikus. Ausztriában viszont érdekes módon a turizmusban (főleg az alpesi szállodaiparban) a fizetések magasabbak, részben a 13-14. havi fizetés kedvező adózásának és a szakképzett munkaerőhiánynak köszönhetően.

Összefoglalva: országonként nincs olyan ágazat, ahol Olaszország vezetne a bérszinten a vizsgált országok között – legfeljebb bizonyos niche területeken vagy egyes vállalatoknál lehetnek kivételek. A bérrangsor általában Ausztria ≈ Németország > Franciaország > Olaszország ≈ Spanyolország képlettel írható le a legtöbb szektorban.

Bérstruktúra és juttatások

Az alapbéren felül Olaszországban is fontos szerepe van a bérstruktúra egyéb elemeinek: a különféle bónuszoknak, pótlékoknak, kiegészítő juttatásoknak. Ide tartoznak a kollektív szerződések által garantált extrák (pl. 13. havi fizetés), a vállalati prémiumok, valamint a béren kívüli juttatások (cafeteria).

Ebben a szekcióban áttekintjük, milyen sajátosságai vannak az olasz bércsomagnak, és hogyan tér el ez a gyakorlat más európai országoktól.

Bónuszok, prémiumok és kollektív szerződések szerepe

Olaszországban a bérezés fontos pillérét jelentik a kollektív szerződések. Szinte minden ágazatnak megvan a maga országos kollektív szerződése (CCNL), amely kiterjed a bérekre, munkaidőre, pótlékokra és juttatásokra is. Ezek a szerződések gyakran tartalmaznak kötelező bónuszokat vagy pótlékokat. Például sok ágazatban van éves prémium kifizetés (premio di risultato) a cég eredményétől függően, vagy hűségjutalom több év után. A kollektív szerződések rendszerint meghatározzák a műszakpótlékok (esti/éjszakai műszak, hétvégi munka) mértékét, a túlóra díjazását (általában 25-50% felár), valamint bizonyos szociális juttatásokat (pl. étkezési jegy, utazási hozzájárulás).

Az általános vállalati bónuszok közül elterjedtek:

• Éves teljesítménybónusz: Gyakori a nagyobb vállalatoknál, hogy év végén a profit vagy az egyéni teljesítmény alapján bónuszt adnak (ez pár száz eurótól akár több havi bérig terjedhet vezetők esetén).
• Beiktatási bónusz (tredicesima és quattordicesima): Ez tulajdonképpen a 13. és 14. havi fizetés (lásd alább), ami kvázi bónusz formájában jelenik meg.
• Célprémiumok: Értékesítési területen pl. jutalékot kapnak az eladók az elért forgalom után.
• Szolgálati idő pótlék: Bizonyos közszférás területeken (pl. tanárok, közalkalmazottak) 2-3 évente automatikus kis béremelést kapnak (ez is tekinthető egyfajta bónusznak a hűségért).

Olaszországban a béren kívüli juttatások közül kiemelkedően fontos a “ticket restaurant”, azaz étkezési utalvány. Sok cég (akár törvényi kötelezettség okán is) napi 5-10 € értékű ebédjegyet ad minden ledolgozott napra alkalmazottainak.

Ez havi szinten 100-200 € értékű extra juttatás, ami adómentes a dolgozónak. Emellett néhány vállalat biztosít magán-egészségbiztosítást, kiegészítő nyugdíjpénztári hozzájárulást, vagy akár céges autót/mobilt a pozíciótól függően.

Ezek azonban inkább a multinacionális vagy nagyobb olasz cégeknél jellemzőek, a KKV-knál kevésbé.

A kollektív szerződések azt is garantálják, hogy évente legalább egyszer (néha félévente) újratárgyalják a béreket az inflációhoz igazodva. 2023-ban például több nagy ágazatban kötöttek megállapodást 5-6%-os emelésekről, hogy kompenzálják a magas inflációt. Ha elhúzódik a tárgyalás, akkor a dolgozók visszamenőleg is kaphatnak egyösszegű korrekciót.

Ez a fajta centralizált béralku bár garantál egy minimális emelést, de rugalmatlan is lehet – a gyorsan fejlődő szektorokban a piac ennél nagyobb emelést diktálhatna, míg a pangó ágazatokban a cégek nehezen állják még ezt is. Mindenesetre az olasz modell biztosítja, hogy a munkavállalók döntő többsége részesül valamilyen kollektív juttatásban a szerződés révén.

A 13. és 14. havi fizetés jelentősége

Az olasz bérstruktúra jellegzetes eleme a 13. havi fizetés (tredicesima mensilità), sőt bizonyos esetekben a 14. havi fizetés (quattordicesima). Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók nem 12, hanem 13 (vagy 14) részletben kapják meg az éves fizetésüket. A 13. havi bért hagyományosan decemberben fizetik ki egy összegben (karácsonyi bónuszként), míg ahol van 14., azt általában júliusban, a nyári szabadságok előtt utalják.

• Ha egy ágazatban 13 havi rendszer van, akkor pl. havi 2 000 € bruttó bér esetén a dolgozó évente 2 000×13 = 26 000 € bruttót keres. (Ez gyakorlatilag +8,3% jövedelmet jelentene a 12 havi kifizetéshez képest, de valójában a havi bért kalkulálják eleve így.)
• 14 havi rendszer esetén ugyanez 2 000×14 = 28 000 € éves bruttót jelent, azaz ~+16,7%-kal magasabb éves keresetet a 12 havinál, kompenzálva a plusz két juttatási hónapot.

Olaszországban szektortól függ, hogy 13 vagy 14 havi fizetés jár-e. A magánszektorban gyakoribb a 13. havi (sőt szinte mindenhol van), 14. havit pedig például a kereskedelem, turizmus, valamint egyes ipari szerződések biztosítanak.

A közszférában jellemzően csak 13. havi van. Ezek a plusz havi fizetések automatikusan járnak, nem teljesítményfüggők.

A cég számára ez tervezhető költség (gyakorlatilag a bér 8-16%-os felára évente), a munkavállalónak pedig nagy segítség (karácsonyra, nyári szünetre extra pénz).

A 13-14. havi fizetés hagyománya történelmileg abból ered, hogy az olasz cégek így próbálták a munkások hűségét jutalmazni és a nagy kiadási időszakokban (karácsony, vakáció) támogatni őket. Mára ez a gyakorlat annyira beépült, hogy a munkavállalók számítanak rá, és a bérmegállapodások része.

Jogilag is védett: ha valakit év közben bocsátanak el, arányosan ki kell fizetni neki a 13. (és 14.) havi időarányos részét is.

Más országokhoz képest a 13. havi fizetés nem egyedi, de nem is általános:

• Ausztria – hasonló rendszer, ott is 14 havi bér van (13. havi = "Urlaubsgeld", 14. havi = "Weihnachtsgeld"), ráadásul ezeket kedvezményes, csak 6% körüli adó terheli, ami nagyon vonzó juttatássá teszi.
• Spanyolország – tradíció a 14 havi fizetés (12 normál + 2 extra, bár újabban sok helyen inkább 12 egyenlő részre osztják szét).
• Franciaország – hivatalosan nincs kötelező 13. havi, de sok cég ad év végi bónuszt, ami kvázi 13. havi fizetésként fogható fel.
• Németország – nincs törvényes 13. havi, de a kollektív szerződések ~50%-ában van kikötve valamilyen karácsonyi bónusz. Sok német munkaadó ad "Weihnachtsgeld"-et (karácsonyi jutalom) és néha "Urlaubsgeld"-et (nyaralási pénz), de ezek összege változó és nem feltétlenül egy teljes havi bérnek megfelelő.
• UK/USA – angolszász országokban nincs ilyen hagyomány, ott a fizetés 12 havi alapon megy, viszont gyakori a teljesítménybónusz vagy profitbonusz év végén (például egy befektetési bankár év végi bónusza többszöröse lehet a havi bérének is, de ha a cég rosszul megy, akár el is maradhat).

Az olasz rendszerben tehát a 13. és 14. havi fizetés inkább garantált juttatás, nem pedig opcionális bonusz. Ez a munkavállalónak biztonságot nyújt, ugyanakkor a munkaadóknak fix többletköltség.

Más országokban ehelyett rugalmasabb, teljesítményhez kötött bónuszok vannak, ami a vállalatok kockázatát csökkenti, de a dolgozó számára bizonytalanabb.

Juttatások és bérkiegészítések európai kitekintésben

A juttatási csomagok terén is vannak eltérések Európában:

• Szabadság és munkaidő: Olaszországban a törvény minimum 4 hét fizetett szabadságot garantál (ezt a kollektív szerződések nem ritkán kitolják 5-6 hétre kor szerint), ami nagyjából megfelel az EU-s átlagnak. A munkaidő maximum heti 48 óra (EU irányelv szerint), de a tényleges átlagos munkaidő ~39 óra/hét körül van. Ezek nagyjából megegyeznek Franciaország és Németország gyakorlataival, Spanyolországban is hasonló a szabadság mértéke.
• Családi támogatások: Olaszország nem a legbőkezűbb a béren felüli állami juttatásokban (pl. gyermek után járó pótlék, GYES), de 2022-ben bevezettek egy új egységes családi pótlékot (Assegno Unico) ami minden gyereket nevelő családnak jár, és részben kompenzálja a korábbi alacsony juttatásokat. Ez ugyan nem a munkáltatótól jön, de a dolgozó nettó jövedelmét növeli. Ausztria e téren például sokkal bőkezűbb (magas családi pótlék, 14 havi bér stb.), míg Spanyolország közel hasonló Olaszországhoz.
• Nyugdíj és végkielégítés: Az olasz sajátosság a TFR (Trattamento di Fine Rapporto), ami lényegében minden dolgozó számára járó felmondáskor kifizetendő tőke. A TFR-t a munkáltató havonta elkülöníti (a bér ~7%-a), és amikor a munkaviszony megszűnik, ezt az összeget egy összegben megkapja a dolgozó (kamatokkal). Tekinthető egyfajta kényszer-megtakarításnak vagy végkielégítésnek. Ez más országokban nincs ilyen formában – pl. Németországban nincs általános végkielégítési rendszer, csak kollektív alkuval vagy önkéntes alapon, míg Franciaországban törvény ír elő bizonyos végkielégítést hosszú munkaviszony után, de nem egy külön alap formájában. A TFR miatt az olasz dolgozók akár több ezer eurót is kapnak munkahelyváltáskor, ami szintén a jövedelmük része (de elhalasztva).
• Egyéb juttatások: Országonként változó. Olaszországban elterjedtek a szociális juttatások (pl. karácsonyi ajándékcsomag a cégtől, üdülési csekk), de ezek értéke nem jelentős. Franciaországban pl. a “ticket restaurant” mellett elterjedt a részvényjuttatás vagy nyereségrészesedés nagy cégeknél. Németországban a vállalati nyugdíjpénztár fontos (Betriebsrente), Olaszországban is van már hasonló (fondo pensione complementare) de kevés cég kínálja automatikusan.

Összegezve, az olasz bérstruktúra nagyon kollektív szemléletű: a garantált extrák (13. havi, TFR, kollektív emelések) dominálnak, míg az egyéni teljesítményalapú jutalmazás kevésbé hangsúlyos a legtöbb szektorban. Ez bizonyos szempontból kiegyenlíti a kereseteket és biztonságot nyújt, másrészt nem mindig ösztönöz maximális hatékonyságra.

A trend azonban változik: a fiatalabb generációknál és új szektorokban (pl. startupoknál) megjelentek az egyéni bónuszok, részvényopciók, rugalmas juttatási csomagok, hasonlóan ahhoz, amit mondjuk az USA-ban vagy Észak-Európában látni. A hagyományos ágazatokban ugyanakkor a 13. havi fizetés és a kollektív bónuszok még hosszú ideig az olasz bérkultúra részét fogják képezni.

Összegzés

Az olaszországi bérekről 2025 kapcsán átfogóan elmondható, hogy bár nominálisan emelkedő pályán vannak, több kihívással terhelt a bérhelyzet. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb megállapításokat:

• Általános bérszint: Az átlagos bruttó fizetés Olaszországban ~32–33 ezer euró évente (havonta ~2 700–2 800 €), a medián jövedelem ennél valamivel alacsonyabb. Az elmúlt években a bérek kis mértékben nőttek, de a magas infláció miatt a reálbérek 2022–2023-ban csökkentek. A munkanélküliség csökkenése és a 2024-től várható alacsony infláció némi reálbér-javulást hozhat 2025-ben.

• Iparági eltérések: Jelentősek a különbségek ágazatonként. A legjobban fizető szektorok (pénzügy, informatika, mérnöki, gyógyszeripar) medián bérei akár 20-50%-kal is meghaladják a nemzetgazdasági átlagot, míg az alacsony bérű területek (kereskedelem, vendéglátás, könnyűipar) jócskán ez alatt maradnak. Egyes kiemelt szakmák (orvosok, vezetők) kiugróan magas, több millió forintnak megfelelő havi bért is kaphatnak, míg a legalacsonyabb bérezésű munkák alig haladják meg a minimális megélhetés szintjét.

• Regionális különbségek: Továbbra is markáns az északi-déli megosztottság. Észak-Olaszország iparosodott területein és nagyvárosaiban (Milánó, Bologna, Róma) a keresetek 30-50%-kal magasabbak, mint Dél-Olaszországban (Szicília, Calabría, Puglia). Milánóban pl. ~37 ezer € az átlagfizetés, míg egy dél-szicíliai tartományban csak ~24 ezer €. A magasabb bérek Északon magasabb életszínvonallal járnak együtt, miközben Dél továbbra is küzd az elvándorlással és alacsony jövedelmekkel.

• Nemzetközi viszonylat: Olaszország bérszintje elmarad Németország, Ausztria és Franciaország mögött. Egy német átlagdolgozó bruttó keresete kb. feleivel magasabb, mint egy olaszé. Ugyanakkor Spanyolországhoz vagy más dél-európai országokhoz képest hasonló vagy kissé jobb az olasz helyzet. A különbségek oka a termelékenységbeli eltérés, a gazdasági szerkezet, valamint az, hogy Olaszországban nincs törvényes minimálbér. Szektoronként is igaz, hogy ahol általában véve magasabbak a bérek (pl. Németországban), ott szinte minden foglalkozásban jobban lehet keresni, mint Olaszországban.

• Bérstruktúra és juttatások: Olaszországban a fizetés nem merül ki a havi alapbérben. Szinte mindenhol van 13. havi fizetés, sok helyen 14. havi is, ami jelentősen megnöveli az éves keresetet. A kollektív szerződések garantálják a rendszeres emeléseket és egyes extrákat (pl. ebédjegy, túlóradíj), emellett számos vállalat ad bónuszokat a teljesítmény vagy a cég eredménye után. Ezek a juttatások némileg eltérnek más országok gyakorlatától: pl. Ausztriában is van 14. havi bér adókedvezménnyel, míg az angolszász országok inkább teljesítménybónuszokat alkalmaznak a fix extra havi fizetés helyett.

Kilátások 2025-re: Az olasz munkaerőpiacra a mérsékelt optimizmus jellemző. A bérek várhatóan lassan tovább emelkednek, köszönhetően a feszesebb munkaerőpiacnak és az infláció csillapodásának.

A kormány és a szociális partnerek részéről nyomás van a legalacsonyabb bérek felzárkóztatására – akár egy hivatalos minimálbér bevezetésével is. Ugyanakkor rövid távon nem valószínű a látványos ugrás: Olaszország bérei 2025-ben is mérsékeltebbek lesznek, mint Európa leggazdagabb részein, és a belső regionális különbségek is fennmaradnak.

Aki Olaszországban tervez munkát vállalni, annak érdemes figyelembe vennie ezeket a trendeket és információkat, mert a kereseti kilátások erősen függenek az iparágtól és a földrajzi elhelyezkedéstől. Összességében tehát 2025-ben Olaszországban megélhetésre elegendő, de nem kiugróan magas bérekre lehet számítani, a körülményektől függően jelentős eltérésekkel.

Források

1. Trading Economics – Italy Average Nominal Yearly Wages (2022–2023) (Italy Average Nominal Yearly Wages - Trading Economics)
   (Az olasz átlagos éves bruttó bér 2023-ban 32 450 €, 2022-ben 31 720 € volt.)

• The minimum wage in Italy - updated in 2025 | Expatica

• The minimum wage in Italy - updated in 2025 | Expatica

• Average Salary in Italy - Timeular

• The minimum wage in Italy - updated in 2025 | Expatica

• The minimum wage in Italy - updated in 2025 | Expatica

• Italy: average annual wages 2000-2023 - Statista
• List of European countries by average wage - Wikipedia

8. ANSA News – Wages rose 3.1% in 2023 says Istat (Wages rose 3.1% in 2023 says Istat - Business - Ansa.it)
   (2023-ban a szerződéses órabérek 3,1%-kal nőttek, az infláció 5,9% volt, így ~3%pont volt a reálbér-veszteség, fele a 2022-esnek.)

9. Macrotrends (World Bank data) – Italy Unemployment Rate 2021–2023 (Italy Unemployment Rate 1991-2025 | MacroTrends)
   (Olaszország munkanélküliségi rátája: 2021-ben 9,5%, 2022-ben 8,07%, 2023-ban 7,62% – csökkenő tendencia.)

• Media stipendi in Italia nel 2025. Tutti i dati, spiegati

• List of European countries by average wage - Wikipedia

12. OECD Employment Outlook 2024 – Country Notes: Italy (OECD Employment Outlook 2024 - Country Notes: Italy)
    (Előrejelzés: az olasz nominálbérek várható növekedése 2024-ben 2,7%, 2025-ben 2,5% lesz.)

13. Money.it – 13ª e 14ª mensilità spiegate (Media stipendi in Italia nel 2025. Tutti i dati, spiegati)
    (Magyarázat a 13. és 14. havi fizetésre: a 13. havi decemberben, a 14. havi júliusban esedékes, 13 vagy 14 részre osztva az éves bért a kollektív szerződéstől függően.)